Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív

Lezárult a ”Fenntartható közlekedésfejlesztés Erdőkertesen” című VEKOP-5.3.2-15-2020-00070 projekt. Erdőkertes Község Önkormányzata a 2020.11.12-én befogadott támogatási kérelme alapján kerékpárút és gyalogátkelő kiépítésére nyert el vissza nem térítendő támogatást.

A Széchenyi 2020 program keretében megvalósult európai uniós beruházás során Erdőkertes központjától a vasútállomásig megépítettünk és kialakítottunk 1400 méter hosszú kerékpárutat. Több szakaszon lefedtük a Fő út mentén a nyílt csapadékvíz-elvezető árkot, ezzel is növelve a település közlekedésbiztonságát. Az iskola mellett 20 férőhelyes szabadon álló, a vasútállomásnál pedig további 20 férőhelyes fedett kerékpártárolót telepítettünk, valamint a Cinke utcánál kiemelt közvilágítással gyalogátkelőhelyet létesítettünk. Az európai uniós támogatásból megvalósuló 155,49 millió forintos beruházás az Erdőkertesen élők életminőségét és közlekedésbiztonságát javítja.

A projekt eredményeként kiépített kerékpárúton az itt élők eljuthatnak településközponttól a falu határáig, biztonságosan közelíthetik meg a településen élők a vasútállomást és a buszmegállót, valamint a festett nyomvonalon az iskola és a közvetlen szomszédságában lévő óvoda, orvosi rendelők és a polgármesteri hivatal épületét.

Fontosnak tartjuk a fenntartható településfejlesztést, melynek kiemelt eleme a zöld környezet gondozása, fejlesztése. Így 2024 tavaszán a Fő út mellett zöld közösségi parkot, sétányt létesítünk, melynek keretében fák és virágok ültetését tervezzük, valamint utcabútorokat helyezünk el.

Fontosnak tartottuk azt is, hogy az építés során is a zöld szemlélet határozza meg a munkavégzésünket, ezért nyomvonal korrekcióval megmentettünk 5 olyan fát, amit 10 éve ültettünk, és már árnyékot adnak.

A fejlesztéseink során fontosnak tartjuk, hogy a zöld programunk célkitűzéseit megvalósítsuk.

Ezért alakítjuk ki a kerékpáros útvonalhoz kapcsolódóan a Fő úti sétányt a Vácegresi utca és a Tégla utca között, a településhatártól, hogy az ide érkezők számára a fogadó településkép is a zöld kultúrát hirdesse. A növénytelepítések során szem előtt tartjuk a megváltozott klímaviszonyokat, ezért elsősorban szárazságtűrő, gyorsan fejlődő, nagy árnyékfelületet adó fajtákat ültetünk.

A projektről bővebb információt a www.erdokertes.hu oldalon olvashatnak.

További információ kérhető:

 

Ferenczy Barbara

06 20/347-6384

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív

A pályázat célja, egy 52 férőhelyes 4 csoportszobás új bölcsőde építése Erdőkertes Fő út 187. szám alatti építési telken. A terv a Lechner Tudásközpont által biztosított típusterv alapján adaptált, a helyi adottságokhoz igazítva. A bölcsőde az étkeztetést melegítőkonyhával fogja ellátni. Az intézmény teljes egészében akadálymentes és a legkorszerűbb energiahatékonysági előírásoknak megfelel, a fenntartási költségek optimalizálásához.

Kedvezményezett: Erdőkertes Község Önkormányzata

A támogatás összege: 652 339 506 Ft

Projekt megvalósítási időszakának kezdő dátuma: 2022.04.01.

A Projekt fizikai befejezésének tervezett napja: 2024.12.31.

A Projekt támogatásának intenzitása a Projekt elszámolható összköltségének 100 %-a.

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív

A projekt keretében Erdőkertes Községben a Polgármesteri hivatal, a Református Óvoda és a Roheim ház (közkeletű neve: Benhardt kastély), épületek energetikai felújítása történik (új műanyag szerkezetű nyílászárók kerülnek beépítésre, az épületek homlokzat és a padlástér hőszigetelése valósul meg).

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív

A Pest megye Területfejlesztési Koncepciója 2014-2030 és Pest megye Területfejlesztési Programja 2014-2020 megvalósításához nyújtott célzott pénzügyi költségvetési támogatás a Pest megyei fejlesztések előirányzatból pályázat útján elnyert támogatásból megkezdődtek az Erdőkertesi Piac kiépítésének munkái.

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
Megkezdődtek a „Csapadékvíz elvezetés Erdőkertes középső vízgyűjtő területén” beruházás kivitelezési munkái A Pest megye Területfejlesztési Koncepciója 2014-2030 és Pest megye Területfejlesztési Programja 2014-2020 megvalósításához nyújtott célzott pénzügyi költségvetési támogatás a Pest megyei fejlesztések előirányzatból pályázat útján elnyert támogatásból megkezdődtek a Csapadékvíz elvezetés Erdőkertes középső vízgyűjtő területén” beruházás munkái. A Pénzügyminisztérium által 199,48 millió Ft-tal támogatott projekt összköltsége 209,98 millió Ft.

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív

Elindult a Nemzetgazdasági Minisztérium által a Pest megye Területfejlesztési Koncepciója 2014-2030 és Pest megye Területfejlesztési Programja 2014-2020 megvalósításához nyújtott célzott pénzügyi költségvetési támogatás a Pest megyei fejlesztések előirányzatból a PM_ONKORMUT_2016/15 számú támogatási szerződés szerint 99.999.850 Ft-tal támogatott Erdőkertes, Béke utca útépítés I. ütem.

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív

A támogatási igazolás kiállításának feltételét képező sportfejlesztési program jóváhagyására irányuló eljárással kapcsolatban az Stv. 22. §-ának (3) bekezdésében kapott jogkörömben eljárva, a(z) Erdőkertesi Sport Egyesület kérelmező (székhelye: 2113 Erdőkertes Béke utca 3., adószáma: 19831349 - 1 - 13, képviselője: Hutóczki András) (a továbbiakban: Kérelmező) sportfejlesztési programjának szakmai tartalmát, illetve annak költségvetését a Kormányrendelet 4. §-ának (5) bekezdése, valamint a sportfejlesztési programban rendelkezésre álló információk alapján jogcímenként az alábbi összegekben

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív

A pályázat azonosítója: KMOP-2.1.1/B A projekt megnevezése: Belterületi utak fejlesztése Elnyert támogatás összege: 139.624.033 Ft

1. oldal / 2

Szerkesztőség

Bármilyen, weboldalunkat érintő észrevétellel forduljon szerkesztőségünkhöz.

Az űrlap kitöltésével üzenetet küldhet részünkre. Üzenet küldés

Erdőkertes Község Önkormányzata

  • Cím: 2113 Erdőkertes, Fő tér 4.
  • Telefon: 06-28/595-040
  • Fax: 06-28/595-041
  • Email: erdokertes@erdokertes.hu
©2024 Erdőkertes Község Önkormányzata. Készítette: brightstaff | TiGeRSoft
A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.